A méz allergia tünetei figyelmet érdemelnek

méz allergia

Bár a méz allergia nem tartozik a leggyakoribb túlérzékenységgel kapcsolatos rendellenességek soraiba, mégis sajnos sokan vannak, akik a szóban forgó betegség kellemetlen tüneteivel küzdenek. De mégis, mi is az a mézallergia, hogyan lehet kezelni és kik a legveszélyeztetettebbek? Cikkünkben ennek az igencsak ellentmondásokkal övezett témának jártunk utána.

Áldás vagy átok?

Temérdek tápanyagot tartalmaz a méz, hiszen 19 aminosavat, 33 ásványi anyagot, 11 vitamint rejt magában ez a csodás elixír. Persze a felsorolásnak ezzel nincs vége, mert az enzimeket, a szőlő- és gyümölcscukrokat is meg kell említeni, mint ahogy a nyomelemeket, amelyeket még felsorolni is sok lenne.

A méz erős gyulladáscsökkentő, antibakteriális anyag. A középkori háborúk során sebkezelőként nyújtott jó szolgálatot. Nem túlzunk, ha kijelentjük, a mézfogyasztás szeretete szinte egyidős magával az emberiséggel. Míg régen kellemes ízéért, ma már sokkal inkább tudatosan, a szervezetre gyakorolt jótékony hatása miatt fogyasztjuk.

 

Az orvostudomány jelenlegi állása szerint a méz körülbelül 70 különböző féle gyógyhatással rendelkezik. Azoknak, akik a természetes gyógymódokat preferálják, a méz maga a folyékony arany, igazi életelixír. Sajnos azonban nem mindenki élhet a méz áldásos hatásaival.

Méz allergia – tévhitek hálójában

Ha létezik allergiás betegség, amit valóban rengeteg egymásnak ellentmondó hiedelem vesz körül, akkor az a méz allergia. Többen ugyanis azt gondolják, hogy a szervezet a pollen jelenlétére tanúsított túlérzékenysége automatikusan egyet jelent a mézre való érzékenységgel. Ez azonban nincs így.

A kutatások világosan rámutattak arra, hogy a virágporra való érzékenységgel küzdőknek „csupán” 5-10%-a tapasztal kellemetlen tüneteket a propolisz-tartalmú ételek jelenlétére. Ez elsősorban azoknak a személyeknek jelent jó hírt, akik a pollenallergiájuk mellett sem szeretnének tartózkodni a mézfogyasztástól.

Abban az esetben viszont, ha a méz allergia tünetei minden kétséget kizáróan éreztetik a hatásukat, a legfontosabb, hogy szakorvosi vizsgálat révén is meggyőződjünk arról, valóban a szóban forgó betegség jelenléte áll-e a fenn az esetünkben.

A méz allergia tünetei

A méz magas kalóriaértékkel rendelkezik, tehát igen tápláló. Azonban egyeseknél éppen ellentétes reakciót vált ki, az allergiás tünetek révén. Általánosságban kijelenthető, hogy a méz allergia tünetei nagyon hasonlítanak a pollen-keresztallergia szimptómáihoz.

méz allergia tünetei

Keresztallergiáról abban az esetben beszélhetünk, ha két anyag szerkezete roppant nagy hasonlóságot mutat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha két anyag – jelen esetben a pollen és a méz- szerkezete, összetétele többé-kevésbé egyezik, akkor a szervezet mindkettőre hasonlóan érzékenyen reagálhat.

A tünetek cseppet sem kellemesek

A méz allergia tünetei felismerhetők akkor, amikor valaki a fogyasztása után viszketést érez a nyelv, a torok, a szájpadlás vagy éppen a szájüreg környékén. Persze ilyenkor nemcsak a fogyasztása tiltott, hanem a külső használatától is el kell tekinteni. Akik asztmások, azoknál még anafilaxiás sokkot is előidézhet.

Az anafilaxiás sokk pedig kifejezetten az a kategória, amit nem vehetünk félvállról: a sokkos állapotban lévő betegek mindennemű segítség nélkül akár az életüket is elveszíthetik. A sok finom sütemény, amit mézzel készítenek, a temérdek kozmetikai szer, amit szintén ezzel dúsítanak, egyeseknek csodálatos pillanatokat okoznak, másoknak kevésbé.

Bár az is megtörténhet, hogy csak bizonyos fajtákra reagál hevesen a szervezet, amiben olyan pollen van, amit nem képes tolerálni. Ha pedig csak egy bizonyos fajtát nem tolerál a szervezet, de a többivel szemben semmilyen negatív reakciót nem vált ki, akkor bátran elmondható, hogy csak egy kis odafigyelés szükséges, hogy a méz fogyasztása problémamentes legyen.

A méz allergia kezelése: az öndiagnózis nem diagnózis

Természetesen a diagnózist nem szabad csak mi felállítsuk saját magunknak, hanem szakorvost kell felkeresni, ha a fogyasztás után a méz allergia tünetei jelentkeznek. Amennyiben a vizsgálat során kiderül, melyik típusú mézre vagyunk allergiásak, a teendő csupán az adott fajta kiiktatása a mindennapjainkból.

mézallergia

Sokat segíthet még az immunterápia is, amelynek során a profi szakértői kezelés keretén belül a páciens szervezetét folyamatosan szoktatják hozzá a veszélyesnek ítélt anyaghoz. Fontos tudni, hogy az immunterápia hosszú folyamat, gyakran hónapokat, éveket is igényelhet.

Minél jobb minőségű a méz, annál veszélyesebb?

Sajnos igaz az, miszerint az eredeti bio-méz erősebb tüneteket válthat ki, mint a minőségükben középkategóriát képviselő termékek. Sőt, akiknél nagyon komolyak a tünetek, akár a propolisz krém jelenlétét sem tolerálják. Amint azt a fentiekben már írtuk, a propolisz remek gyulladáscsökkentő, így nem meglepő, ha azt arc- és kézkrém formájában előszeretettel alkalmazzák bőrszárazság, irritált bőr kezelésére.

Méz allergia fennállása esetén azonban a propolisz-tartalmú kozmetikai készítményekkel is nagyon óvatosnak kell lennünk. Ezek a szépségápolási szerek is erős allergén tüneteket válthatnak ki a bőrrel kontaktba kerülve: intenzív, fájdalmas viszketés, bőrpír alakulhat ki a jelenlétükre.

Mit lehet tenni a méz allergia ellen?

Kimondottan kevés azon személyek száma, akik semmilyen fajta mézet nem tudnak fogyasztani. Amennyiben valaki éppen ebbe a kategóriába esik, az sajnos kénytelen teljesen mellőzni a fogyasztását és használatát, hogy a méz allergia tünetei ne keserítsék meg a mindennapjait.

Bár roppant mód egészséges és igen tápláló ínyencség, de akinek tilos a fogyasztása, az fokozottan kell figyeljen és teljes mértékben tanácsos elkerülnie. Akinél pedig a méz allergia tünetei semmilyen formában nem jelentkeztek, azoknak ajánlott rendszeressé tenni a fogyasztását és a felhasználását, hiszen az egészséget magas szinten óvja és védelmezi.

Különösen azokban az időszakokban ajánlott erősen a méz fogyasztása, amikor a szervezet egyébként is ki van téve a fokozott intenzitású környezeti hatásoknak, időjárási viszonyoknak: az őszi-téli hideg hónapok során ugyanis páratlan segítséget nyújt az immunrendszerünknek.

Tartalomjegyzék