Melyik a legjobb vitamin idegrendszerre és mire figyeljünk a szedésénél?

A különféle táplálékkiegészítők megválasztásánál igen fontos kritérium, hogy pontosan tisztában legyünk azzal, melyik a legjobb vitamin idegrendszerre és milyen adagolással érhető el a legoptimálisabb eredmény. Tudniillik igen gyakorta problémát okoz, hogy azt gondoljuk, egy multivitamin készítmény minden szükséges összetevőt tartalmaz, mégpedig a megfelelő mennyiségben.

Az alapvető nyomelemek esetében ez általában valóban így van, ám ha azt vizsgáljuk, melyik a legjobb vitamin idegrendszerre, azt fogjuk látni, ezekből általában nem kerül annyi a széles spektrumú termékekbe, amennyi valóban elegendő lenne. Szerencsére az ebből fakadó problémák könnyedén kiküszöbölhetők, mégpedig célirányos produktumok beszerzésével. A legjobb vitamin idegrendszerre a szakértők egyöntetű álláspontja alapján a B-vitamin család különböző tagjai. Ezekből pedig szép számmal léteznek önállóan kapható változatok is. Mielőtt azonban bármelyik mellett is letennénk a voksunkat, feltétlenül tájékozódjunk és vizsgáljuk meg, milyen kritériumok alapján kell majd döntenünk.

Az 5 legfontosabb vitamin, amit mindenkinek szednie kellene

A készítmények kiválasztásánál különösképp megnehezítheti a dolgunkat a hatalmas választék. Manapság már a drogériák polcai is roskadoznak a különféle gyártók termékeivel, a gyógyszertárakról nem is beszélve. Kifejezetten lényeges szem előtt tartanunk, hogy az sem szerencsés, ha túlságosan nagy mennyiséget fogyasztunk ezekből a kiegészítőkből, ezért valamilyen módon szűkítenünk kell a szóba jöhető lehetőségek számát.

 

Érdemes megvizsgálni, melyik az 5 legfontosabb vitamin, azaz egész pontosan vitamincsoport, ami a kiegyensúlyozott lelki és testi egyensúly építőköveinek számítanak. Ezt követhetik a speciális szempontok elemzése, melynek során nézhetjük, melyik a legjobb vitamin idegrendszerre, vagy épp hajhullás ellen, netán az immunrendszerünk erősítésére. Talán nem meglepő, de a C-vitamin az, aminek az adagolására a legnagyobb hangsúlyt kell fektetnünk. Hiánya számos, komoly tünettel járhat, sőt, akár skorbut kialakulásához is vezethet.

A D-vitamin az egyik legjobb vitamin idegrendszerre, emellett esszenciális, hiszen segíti a kalcium és a foszfát felszívódását, megelőzi bizonyos rákos megbetegedések kialakulását. Adagolásánál feltétlenül szem előtt kell tartani az előírásokat, hiszen zsírban oldódik és raktározódik, így túladagolható. Az E- és a K-vitamin szintén hasonló hatásmechanizmussal bír, s bár egyiket sem úgy ismerjük, mint a legjobb vitamin idegrendszerre, nélkülözhetetlenek egészségünk megőrzésében. A K-vitamin szerepe elvitathatatlan a csontnövekedésben, véralvadásban, míg az E-vitamin egy erős antioxidáns, ezáltal erősíti a szervezet védekezőképességét, többek közt a daganatos megbetegedések kialakulásával szemben is. Végül pedig kulcsfontosságúak a B-vitaminok, melyek mindegyikére igaz, hogy a legjobb vitamin idegrendszerre, sőt, jótékony hatásukat az egész szervezeten kifejtik.

A legjobb vitamin idegrendszerre – a B-vitamin

Ezek a nyomelemek elsősorban az enzimek működésének segítésével látják el feladatukat. Így aztán hatással vannak a tápanyagok szállítására, lebontására, hovatovább az egész anyagcserére. Úgyszintén kardinális szerepük van a sejtek létrehozásában és azok állagmegóvásában is.

Tekintettel arra, miszerint egymással kapcsolatban állva látják el ezt a feladatot, a kifogástalan eredmény eléréséhez vitaminkomplex készítmény szedése ajánlott. Különösképp fontos ez várandós anyák esetében, hiszen ez a nyomelem a legjobb vitamin idegrendszerre a babák vonatkozásában is. A megfelelő adagolással ráadásul csökkenthető a kismamát kínzó hányinger, sőt, a preeclampsia, illetve a különféle születési rendellenességek kockázata is.

Mivel jár a B vitamin hiány?

Komoly dilemmát jelenthet azonban annak meghatározása, vajon elegendő mennyiséget szedünk-e, vagy épp ellenkezőleg és valamilyen kiegészítőből többet kellene bevinni szervezetünkbe. Szerencsére általában szemmel látható jelei vannak a vitaminhiánynak és nincs ez másképp a B-vitamin esetében sem. Koncentrációzavar, alacsony energiaszint, megmagyarázhatatlan zsibbadás és izomgyengeség is utalhat erre a problémára.

Mivel a B vitamin hiány hosszú távon komoly következményekkel is járhat időnként feltétlenül érdemes elmenni egy teljes körű laborvizsgálatra, ahol ezt is megnézik. Kérhető speciális vitaminhiány teszt is, amely ugyan némi plusz költséggel járhat, ám az egészségünk megóvása érdekében hatalmas segítséget jelenthet. Ne felejtsük el, hogy bár a szakértők álláspontja alapján ez a legjobb vitamin idegrendszerre, a többi nyomelem szerepe sem elhanyagolható. Így ha tanácstalannak éreznénk magunkat a megfelelő kiegészítő megválasztásánál, akkor kérjük ki háziorvosunk, vagy gyógyszerész tanácsait.

Tartalomjegyzék