Levegőszűrés télen is!

Levegőszűrés
Levegőszűrés

A fűtési szezon már egy ideje elkezdődött és ilyenkor a legfontosabb az, hogy a kinti hűvös, nyirkos időből hazaérkezve mihamarabb a meleg lakásba léphessünk. De szokott arra gondolni, hogy a penészesedés megelőzése érdekében már ekkor is érdemes tenni? Míg nyáron rendszerint folyamatosan nyitva vannak az ablakok, és a lakásban keletkezett pára így könnyedén távozni tud, addig a hideg hónapokban hajlamosak vagyunk elfeledkezni a szellőztetésről, és ezáltal a nedvesség a lakásban marad. Miért baj ez? Ha nem vezetjük el a tusolás, főzés, mosás során keletkezett párát, az lecsapódik az olyan helyeken, ahol elégtelen a hőszigetelés, és máris alapot képez a penészgomba megjelenésének. Napjainkban kaphatóak már olyan korszerű készülékek, amelyekkel a levegő páratartalma szabályozható.

Ezek kifejezetten azokban a helyiségekben lehetnek hasznosak, ahol nincs lehetőség a szellőztetésre, például ablak híján. Legjobb azonban, ha naponta többször, kereszthuzattal átszellőzteti a lakást, különös figyelemmel azokra az időszakokra, amikor mosott, főzött, tehát nedvesség került a levegőbe. A penészgomba nem csak esztétikailag jelent problémát, hanem bizony egészségére is káros lehet, ugyanis a levegőbe kerülő spórák allergiás megbetegedést is okozhatnak. Előzze meg az ebből eredő gondokat, és figyeljen oda otthona egészséges belső mikroklímájára! A megfelelő, energiatakarékosan működő, levegőszűrő készülék használatával a port, a pollent, a füstöt és a baktériumokat is kiszűrheti, ami rendkívül hasznosnak bizonyul!