Hamarosan talán több száz évet is élhet az ember

Öregedés
Öregedés

Évezredek óta foglalkoztatja az embereket az örökélet titka, mindenki lassítani szeretné az öregedési folyamatokat, de az utóbbi évtizedekben nagy haladás tapasztalható a kutatások területén. 1993-ban Cynthia Kenyon egy tudományos folyóiratban tette közzé kísérletének eredményeit, amelyekben arról számolt be, hogy egy fonalféreg génjeit úgy sikerült módosítania, hogy a megszokott 10 nap helyett 20 napot volt életben.

Az orvosok, a kutatók folyamatosan a megoldáson törik a fejüket, hogy hogyan lehetne az emberi életet még jobban meghosszabbítani. Folyamatosan a sok betegségről hallunk, azonban azt érdemes tudomásul venni, hogy 200 évvel ezelőtt az átlagéletkor 50 év körül mozgott, míg most a fejlettebb országokban 85 évre tehető. Már ez is hatalmas eredmény, hiszen nagyon sok betegséget tudnak már gyógyítani orvosaink. Nagyon sok pénzt is fektetnek a kutatásokba idősebb gazdag emberek, így egyértelmű, hogy a fejlődés is hatalmas ezen a területen. A legfontosabb most az lenne, hogy megtalálják az öregedési folyamat mechanizmusának gyökerét és ezt tudva már sokkal egyszerűbb lenne különböző gyógyszerekkel mindezt lassítani.

Az evolúció úgy alakította ki az emberi életet, hogy az csak bizonyos ideig tartson, így lehet véges tápanyaggal fenntartani a bolygó népességét. Ha ez az egyensúly felborul majd egyszer kérdés, hogy mi lesz az eredmény. Talán nincs is nagyon messze a felismerés, amelynek segítségével majd jelentősen késleltetni tudják az orvosok az emberek öregedési folyamatát, ezzel az öregkori betegségeket is sokkal később jelentkeznek. A tudomány számára ezek hatalmas kérdések és áttörési lehetőséget adnak, a nagy kérdés csak az, hogy majd az akkori hatalom hogy használja mindezt fel.