Allergia télen

Allergia
Allergia

Az allergia okozta panaszokat mindenki a nyárral köti össze, de rá kell döbbennünk, hogy télen is milyen sok veszély leselkedik a betegekre. Az utóbbi években Magyarországon is folyamatosan nő a betegek száma, így mindenképpen foglalkozni kell a problémával. A szakemberek szerint a különböző allergia kialakulásában jelentős szerepet játszanak a környezeti- és örökletes tényezők mellett a stressz és a nem megfelelő táplálkozás is.

A beteg immunrendszere legyengül, és így nehezen tudnak megbirkózni a környezeti hatásokkal és létrejön az allergiás betegség. Természetesen a pollen allergiáról hallunk a legtöbbet, de nem csak a nyár tartogat veszélyeket, hiszen a hideg időben is kellemetlen tünetek jelentkezhetnek. Karácsony környékén nagyon gyakori, hogy az emberek tüsszögésre, orrfolyásra, köhögésre panaszkodnak. Sokan hajlamosak ezt a megfázásnak tulajdonítani, hiszen a téli időszakban ez is igen gyakori. A tünetek hátterében azonban nagyon sokszor allergia áll, amelyet a fenyőfán megtelepedő és a lakásban így elszaporodott penészgombák okoznak. Mindenképpen alaposan figyelni kell a tüneteket, és ha azok pár napon belül nem enyhülnek, akkor mindenképpen szakemberhez fordulni.

Emellett a gyermekek által olyan nagyon imádott plüss állatokat is nem árt atkamentesíteni, hiszen egy bizonyos idő elteltével ezek is megtelnek poratkával és komoly allergiás rohamokat válthatnak ki. Kissé riasztó adat, de egyes adatok szerint az egy-két évig a szobánkban lévő párna 10 százalékát az elhullott atkák és azok ürüléke teszi ki. Az allergia kialakulása után, de a megelőzés esetében is az első lépés a lakás atkamentesítése kell legyen.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás