Információk a gyerekkori allergiáról – 2. rész

A gyerekkori allergia egyik tünete
A gyerekkori allergia egyik tünete

Az ételallergia is a gyerekkori allergia egyik fontos állomása, hiszen ez megjelenhet a csecsemőkori atópiával egy időben, de azt követően is. Már csecsemőkorban is megmutatkozhatnak a táplálékallergia első jelei, így mindenképp figyelni kell ebben az időszakban is. A legkorábbi időszakban a szoptatás ideje alatt is megjelenhet, hiszen azon ételek molekulái, amelyeket az anya elfogyaszt, kisebb mennyiségben a tejbe is eljutnak. Azok a gyermekek, akik nagymértékű allergiás hajlammal rendelkeznek, már egy ilyen kismennyiségű étel-molekulára is súlyos tüneteket produkálhatnak.

 

A gyerekkori allergia megjelenhet azoknál is, akik kizárólag tápszert fogyasztanak csecsemőkorban, hiszen ezek tehéntejből készülnek. A tápszer is kiválthatja az allergiás tüneteket, mint maga a tehéntej. A következő időszakban is jelentkezetnek ezek az allergiás panaszok, amikor az anyatej mellett, hozzátáplálásra is szükség van. A leginkább allergének között meg kell említeni a tejet, tojást, lisztet, szóját, mogyorót, epret és halat is, így ezekre kiemelt módon kell figyelni, minden allergiára hajlamos gyerek esetében.

 

Több módon is jelentkezhet az ételallergia, sok esetben csak sok idővel később jönnek rá a szülők, hogy mi miatt is jöttek létre a tünetek, amelyek között fellelhető a hányás, hasmenés, véres széklet, a has puffadása, csalánkiütés a bőrön, bőrszárazság, ekcéma. A légutakat is érinthetik a tünetek, hiszen nátha, orrfolyás, ödéma, tüsszögés, vagy fulladás formájában is jelentkezhet a gyerekkori allergia ezen formája.

print

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás