A pollenindex
A levegőben lévő pollenmennyiséget darab/köbméterben mérik, és a laikus közönség számára érthetőbb módon, 4 kategóriába sorolják be (alacsony, közepes, magas, nagyon magas koncentráció). Ez az évek óta használt módszer azonban csak egy fajra vonatkozik, a pollenre érzékenyek nem tudják meg ebből, szervezetüket milyen pollenterhelés éri akkor, amikor a pollenszezon ideje alatt ténylegesen kint vannak a szabadban.
Erre való a pollenindex. A pollenindex egy szám, amely azt mutatja meg, mekkora összpollen-terhelésnek van kitéve a szervezet. A pollenindex számításánál az összes, aktuálisan virágzó allergén hatását figyelembe vesszük.
Az egyes pollenek hatása attól függ, milyen erősen allergenizálnak. Az allergenitás fokát jelöli a pollen neve mellett feltüntetett csillagozás: az egy csillagos gyengén, a kettő közepesen, a három erősen a négy csillagos pollen pedig nagyon erősen allergén. A pollenindex számításakor a virágzó növényeket allergenitás szerint súlyozva vesszük figyelembe, így az erősen allergén növény hatása akkor is megmutatkozik az index értékében, ha darabszámra kevés van belőle jelen a levegőben.
A módszer alapján akár településre, akár régióra vagy országosan is ki lehet számítani az összpollen-terhelés mértékét.
Az összpollen-terheléshez szükség van az egyes pollenek koncentrációjára. Ehhez a pollen-kutatásban egyedülálló újítást alkalmazunk: bevetjük a gridet.
A grid technológia lényege, hogy több számítógép kihasználatlanul hagyott kapacitását használja, miközben a számítógép tulajdonosa ettől függetlenül a számítógépén dolgozik. A csatlakozó felhasználók egy kis programot telepítenek a gépükre, amely ezután a háttérben futva számol. A feladatokat egy központi szerver osztja ki az egyes gépeknek, akiknek megkapják a megfelelő adatbázis szeletet, amivel dolgozhatnak. A számolás végeztével a csatlakozott gépek interneten keresztül visszaküldik az eredményt a szerverre, amhol az eredmények összesítése, értelmezése történik. A több számítógép együttes alkalmazása egy „virtuális szuperszámítógép" létrehozását jelenti.
Sokak számára ismerősen csengő név a SETI (Search for Extraterrestrial Intelligence). A földönkívüli élet utáni kutatás ugyanezen az elven működik: a világűrből érkező jelekben több százezer felhasználó számítógépének segítségével keresik az értelmes élet nyomait. A gridet olyan tudományterületek kutatásaihoz használják, ahol nagy a számítási igény vagy hatalmas adatmennyiséggel kell dolgozni.
A gridet a mi esetünkben a környezeti feltételek és a levegőben megjelenő pollen mennyiség közötti kapcsolat feltárására használjuk. A tesztelés folyamatos, egyre bonyolultabb algoritmusokkal próbálkozunk meg a pontosabb eredmény elérése érdekében. A kutatás eredményéből készül a http://pollenindex.hu-n található pollenindex érték, valamint az egyes pollenfajokra vonatkozó pollenhelyzet-előrejelzés is.
Ha szeretnél részt venni a kutatásban, egy programot kell futtadnod a számítógépeden. A program letölti a megfelelő adatbázis szeletet, és a megadott kritériumok alapján számol vele, elemzi azt. Az eredményeket visszaküldi a vezérlő szerverre. Így te is hozzájárulhatsz a program sikeréhez.
A kutatáshoz az http://ingrid.hu honlapon lehet csatlakozni.
Ádám Rita
2008-03-03 09:20
Országos pollenindex
A pollenindex
Hírek
Szénanátha és asztma
A kettőt gyakran együtt emlegetik, pedig két különböző betegségről van szó.
Érdekességek
Mit ne egyenek a keresztallergiások?
Ha pollenallergiánk virágpor nélkül is előjön, keresztallergiára lehet gyanakodni.
